Follow by Email

szerda, július 09, 2014

SZOVÁTA ÖNKÉNTESKEDÉS II.

Hát az a helyzet, drágáim, hogy több, mint egy hete érkeztem vissza Szovátáról, de annyi élménnyel telítődtem ott, hogy muszáj volt, hogy leülepedjen bennem, különben sem ti, kedves olvasóim, sem én nem jártam volna jól. Június 16-án indultam Orangeways-zel a Népligettől. És itt ért az első meglepetés. Ugyanis tulajdonképpen én vasárnap indultam volna, de akkor ott a helyszínen közölték velem, hogy bocs, de mégsem indul. Úgyhogy túrazsákostul, táskástul, izgalomtól telítődve hazaslattyogtam Vecsésre, és csak másnap, hétfőn ülhettem be ténylegesen a buszba, hogy megkezdjem utamat a Maros megyében fekvő Szovátára. Mindenki aki utazott busszal hosszabb távon, tudja, hogy ez mivel jár. Aki pedig mégsem, gondoljon a régi szép időkben történt buszos osztálykirándulásokra és adjon hozzá 12 órát. 
Miután 11-re megérkeztem, történt egy újabb nem várt esemény. Lemerült a mobilom. És ott álltam a szovátai buszmegállóban, hogy na most akkor mi van? Mert az én hívásomat várják, viszont hívni meg nem tudok, ugyebár. Na, akkor problémamegoldásként bementem a legelső boltba, ahol készségesen segítettek. Úgyhogy miután a házvezető felvett, indultunk a gyermekotthonba. Útközben rövid idegenvezetést is tartott, nagyon kedves embernek tűnt. Később rájöttem, hogy nem mind arany, ami fénylik.
Miután megérkeztünk az otthonba, és megkaptam a külön bejáratú házamat, magamra maradtam. Kicsomagoltam, elcihelődtem, majd kimentem a tornácra, hogy a vidéket csodáljam. Mert Szováta egy ékszerdoboz. Egyszerűen lélegzetelállító. Minden olyan nyugodt, csendes. Olyan hely, ahol az ember közelebb kerül Istenhez, és megtalálja a lelki békéjét.
Nemsokkal később beszédbe elegyedtem az egyik nevelővel, aki sok érdekességgel, tanáccsal látott el. Mind a gyerekekről, mind az otthonról, mind a nevelőkről, mind pedig Szovátáról magáról.
Két csodás hetet tölthettem a szovátai Szent József Gyermekotthonban. Az első héten a már említett nevelő családjában segítettem. Minden nap egy hatalmas adomány volt, amit a gyerekekkel élhettem meg. Sokan még az elkövetkezendő napokban hazautaztak szüleikhez, így a második hétet új családnál kezdtem. Itt megismerhettem Mariannt, egy tündéri nevelőt, aki szinte az első pillanattól kezdve maximálisan megbízott bennem, és olyan dolgokat mert rám hagyni, amitől az első pillanatban én is megrémültem. 

Egy napon teljesen magamra maradtam a fiaival, mert ő elutazott Böjte Csaba testvérhez. Előző nap részletesen átvettük a programot A-tól Z-ig, mégis iszonyúan ideges voltam. Már szinte magam előtt láttam, amint a fiúk verekedni kezdenek, vagy valamelyik komolyabban megsérül. Ám akkor ő megfogta a kezem, és csak annyit mondott, hogy "Megbízom benned...." Ez a mondat akkora önbizalommal látott el, hogy nem is aggódtam a következő nap miatt. És bár mire ő visszatért az otthonba, én úgy néztem ki, mint egy zombi, de túléltük egymást. Verekedés, veszekedés, kiabálás, baleset nélkül. 
Az utazásom előtti estén gyermeknapot szerveztem az én új családomnak. Pizzával, üdítővel. És természetesen lent alvással.
Ami ugyan szigorúan tilos, ráadásul női önkéntes sem aludhat fiú lakásban, de mire valók a szabályok, ha nem arra, hogy megszegjék?! :) Így leterítettük az összes létező matracot a földre, rá párna, paplan és kényelmesebb volt, mintha a saját ágyamban aludtam volna. A fiúk imádták. Hisz, nemcsak, hogy tiltott dolgot csináltunk, de a két felnőtt volt a főkolompos! Így miután kiharcolták, hogy ki aludjon Julcsi néni, és ki Mariann néni mellett, álomra szenderültünk. Volna, ha még nem beszélgettük volna át a fél éjszakát. 
Mindenesetre nekem felejthetetlenebb élmény volt, mint az összes osztálykirándulásos marhaságunk együttvéve.
Másnap fájó szívvel bár, de összepakoltam, majd hűséges, szeretett fiaimtól körülvéve elindultunk a Mol állomás felé.
Fél úton jöttünk rá, hogy az Orangeways nem is ott áll meg! Na, most mi legyen? Taxit fogtam, és felsprinteltem a valódi indulási helyhez, ahová másodpercre pontosan be is futott a busz. Másnap reggel 5 kor pedig leparkolunk Budapesten, a Népligetnél.
Útközben, miközben a népdalokkal, népzenével próbáltam enyhíteni a fájdalmat, hiányt és vágyódást, összegeztem a látottakat, hallottakat, tapasztaltakat. Rájöttem például, hogy bár szívem szerint megtenném, sok mindent nem írhatok le ide, ehhez a bejegyzéshez. Neveket, történeteket, eseményeket. Konkrét dolgokat. Egyrészt, mert nem is lenne róla szabad tudnom, másrészt mert bajba kerülhetnek a bejegyzés miatt jópáran. Bár néhány meg is érdemelné...

1 megjegyzés:

  1. Szia! Díj nálam! :D http://mafiainla.blogspot.hu/2014/08/1-dijam-3.html#comment-form

    VálaszTörlés

Author

Jakab Julcsi vagyok, eme blog írója. Nagyon szeretem a burgundi-bordó színt, a népzenét, néptáncot, a II. világháború történetét. Ha le akarsz venni a lábamról a mogyorós fehércsokival, és a bazsarózsával nyert ügyed van.