Follow by Email

hétfő, március 10, 2014

KRAKKÓ
Hát, gyerekek, jelentem itt vagyok. Megérkeztem Krakkóba.
Miután nyolc órát töltöttem majdnem egyhuzamban egy buszban. Eltudjátok képzelni?! Mert hát a busz ugye mégis más mint a repülő. Dehát aki kispénzű, csóró diák, annak azzal kell beérnie, amit kap. Nem álmodozhat repülésről és egyéb nyalánkságokról!
Szóval, péntek reggel fél 4kor (!!!) kimásztam az ágyamból. Nem mintha nem tudtam volna aludni. Hanem mert reggel hatkor indultunk ésha azt akartam, hogy nem úgy nézzek ki az utcára lépve, mit egy zombi, akkor az indulás előtt kávét kellett innom. Miután a Népligetben felszálltam a buszra, elcihelődtem, fülest bedugtam, elindultunk Szlovákián át, Krakkóba. És innentől kezdődtek a problémák. Pontosabban probléma. A hideg. Ugyanis voltam olyan hülye (bocsánat a kifejezésért), hogy nem néztem meg a Szlovák-Lengyel időjárást. Míg itt, Magyarországon már mindeki bőrdzsekiben, bakancsban, meg Converse-cipőben mászkál, addig Szlovákiában, jelentem alássan 1-2°C körül van a hőmérséklet. És hiába vettem fel egy topot, egy vékony, meg egy vastag pulcsit a H&M-es bőrkabátom alá... Gyakorlatilag jégkockává fagytam azalatt a negyed óra alatt, amíg megálltunk Szlovákiában. Nem is akár hol. Egy síparadicsomban.



Igen, gyerekek, jól látjátok a 10 cm-s havat. Na, itt voltam én bokazokniban, bakanccsal, meg bőrkabáttal. Mondanom sem kell, hogy mennyire elátkoztam a figyelmetlenségemet... Miután mindenki hóemberré fagyott, folytattuk emléktúránkat Krakkó felé. Amin izgultam, hogy ellenőrzés lesz a határon, meg hogy az idén nyáron vett okostelefonom mennyire fog átállni az ottani szolgáltatókra, odafelé akadálytalanul működött, úgyhogy örültem, mint majom a farkának. Na, vagy 8 óra utazás után, miután mindenki kockásra ülte a fenekét, megérkeztünk Krakkóba, a szállásunkhoz. Miután mindenki megkapta a szobakulcsát, lepakoltunk és kaptunk nem több, mint 10 percet a kistáskába való pakolásra. Ugyanis 7-ig várost fogunk nézni. 
Ha nem lett volna annyira retkesül hideg (bocsánat!), akkor isten bizony 10x jobban éreztem volna magam. Megnéztük a Wawelt, ami nagyjából azt fedi le Krakkóban, mint nekünk a Budai Vár. Ha ismeritek a kosztümös filmek várait, akkor tudjátok miről beszélek. Ezt foglalta be magának több 100 évre a Jagellók, a Sobieskiek, sőt itt volt a II. világháború alatt a németek főhadiszállása is. És egy kis magyar vonatkozás: itt van eltemetve Báthory István is.

A Wawel egyesíti magában mindazt, amit zsenge ifjú korunkban a román, gótikus és barokk stílusról tanultunk az iskolában.
Ezek után folytatódott a városnézés kürtmuzsika-hallgatással és zsidónegyed-látogatással. Egyszerűen fantasztikus, de egyben döbbenetes is, hogy annak ellenére, hogy Lengyelország zsidóságának gyakorlatilag 97%-át meggyilkolták, megmaradtak a zsinagógák eredeti állapotukban.
Este 7 magasságára a társaság igencsak elfáradt és átfagyott, így visszamentünk a szállásra, ahol igazi lengyel ételek vártak minket. Többek között załewajkát (savanyú káposztaleves), és sziléziai göngyölt húst burgonyagombóccal. Én személy szerint keveselltem az adagot, dehát én amúgy is mindig annyit szoktam enni lány létemre, mint egy középkorú, megtermett férfiember, szóval nem csodálkozom. Vacsi után volt egy üres három óránk, barátnőimmel bejártuk gyakorlatilag fél Krakkót. Ami most így nagynak tűnik, de a város maximum akkora, mint itt a budai oldal. Szóval nem vészes. Két - három złotyért (160-240 Ft) már simán tudsz magadnak venni minőségi lengyel sört. Így aztán este gyakorlatilag bevásárló túrára indultunk. Hozzáteszem, itt minden 23-24 óráig nyitva van. Így aztán vettem két karkötőt, meg egy fülbevalót. Mindegyik tipikusan olyan, amit a Thomas Sabo, meg a H&M árul szemtelenül magas összegért.


Na itt láthatók a szerzeményeim. Csúcs vagyok, nem? :) Ja, és e mellé vettem még egy indiai sálat és egy kesztyűt, hogy ugye a munkaeszközeim ne fagyjanak le, ha már ilyen hideg van. Ha nem mondtam volna, népzenész vagyok. Hegedülök és énekelek. Na ezért kell a sál meg a kesztyű. De visszatérve a vásárlásra. Mindezért fizettem hat złotyt, nagyjából 480 Ft-ot. Ha másért nem, de ezért érdemes elmenni Krakkóba. A 80%-os leárazások, meg a zseniálisan jó cuccok miatt. Persze vettem sört az otthoniaknak, hogy ne búsuljanak, meg nagyinak szentképet, mert az a mániája.
Éppen visszafelé tartottunk, mikor hallottuk egy templom mellől, hogy valaki operákat énekel. Namármost, tudni kell, hogy én nem vagyok egy nagy operabarát, de ettől a nőtől a hideg is kirázott. Kiállt, és kalapozott. Aki nem tudná, mit jelent, annak magyarázatképpen. Mindenki előtt ott vannak a hegedűs-brácsás felállásban a Nyugatinál a fiatal fiúk, lányok, akik magyar népzenét játszanak. És a kedves emberek pénzt raknak a kalapjukba. Na, ez a kalapozás. A hölgy elénekelt vagy féltucat operaáriát, többek között az Ave Maria-t, ami ott, abban a szituációban bizony hátborzongatóan gyönyörű volt. Ezt megkoronáztuk a lányokkal egy 14 złotyba fájó csokoládéhab-kehellyel. Na ez volt az, ami nálam betette a kiskaput. Úgy éreztük, hogy itt, ezen a helyen fogunk letelepedni. Igen, itt a cukrászdában. Mert ezt kell ennünk minden nap, különben meghalunk... Egyszerűen mennyei volt...



Miután visszamentünk a Hostelbe, vettem egy forró fürdőt, ezzel leolvasztottam magamról a jeget, majd felöltöztem és vártam a csodát. Vagyis, hogy ne fázzak. Ugyanis a szálloda már kikapcsolta a fűtést, így a szobákban nagyjából 15°C uralkodott, ami valljuk meg nem túl kényelmes, pláne ha a takaród is olyan vékony, mint a lópokróc. Cserébe a szállodás hölgy rögtön ugrott és hozott nekünk vagy fél tucat plusz plédet, úgyhogy egy idő után kifejezetten kellemes volt. És miután megnyugtattam szerető anyámat, hogy élek, nem haltam meg, lefeküdtem, hogy a következő napot frissen és üdén kezdhessem.
1

Author

Jakab Julcsi vagyok, eme blog írója. Nagyon szeretem a burgundi-bordó színt, a népzenét, néptáncot, a II. világháború történetét. Ha le akarsz venni a lábamról a mogyorós fehércsokival, és a bazsarózsával nyert ügyed van.