Follow by Email

kedd, szeptember 08, 2015

ANGLIA BY ADRI - VENDÉGPOSZT

Tavaly novemberben az angol tanárnőm ajánlotta ezt a 'kirándulást'. Meg hánytam-vetettem
magamban a dolgokat, aztán egyszer élünk alapon úgy döntöttem részt fogok venni ezen az úton.Az összeget amely a szállást, idegenvezetést, buszköltséget,  kauciót,jegyeket (?!) tartalmazta, részletenként kérték befizetni, magyar forintban. Egész évben, hónaponként. Úgy volt tehát, hogy kirándulásra magunkkal már csak költőpénzt kell vinni, semmi többet. Ehhez képest, az első csalódás az volt, hogy mint kiderült, a jegyárak még sincsenek benne az árban. Nos, bár ez elég váratlanul ért, utánanéztem az áraknak, a hivatalos oldalakon, és az én jegybelépőim (tudni illik nem csoportos foglalkozások voltak, oda mentél, ahová akartál) egészen pontosan, 76£ra jöttek ki árban. Ehhez még hozzászámláltam a költőpénzt, 180£ + 50€. Ezzel szemben, a buszon elkért ár 97£, ráadásul az is kiderült, hogy a kauciók sincsenek benne az árban, ergo azt is akkor kellett még befizetni. Szó se róla… kifizettük. De ha esetleg nem készülök pluszban annyi pénzzel, mert nem tudok róla? Akkor? Ez eléggé megemelte a pulzusszámomat tény és való, de viszonylag hamar túltettem magam rajta. A buszos párom egyik barátnőm volt, akit nevezzünk most Sz.-nej. Elég jól elvoltunk, keresztrejtvényt
fejtettünk. Az első megállóhelyünk még Magyarországon, pontosabban Mosonmagyaróváron volt. Itt körülbelül fél órát töltöttünk, 18:00-tól 18:30-ig. Legalábbis az idegenvezetőnk A. azt az utasítást adta, hogy legkésőbb 18:25-re mindenki legyen a buszon, hogy összeszámolhasson bennünket. Ez rendben meg is történt, miután elmentünk mosdóba, ittunk egy kávét, visszamentünk és felültünk a buszra. Innen tovább indultunk Ausztria felé, még este 10 körül átértünk a határon, ezért Bécsben is tartottunk egy pihenőt, megnéztük a város fényeit, sétálhattunk majd, a kiírt időpontra 23:15-re visszaértünk az autóbuszhoz. A. közölte, hogy a forgalomhoz képest, nagyon jól haladunk, valószínűleg valamikor éjjel érünk majd Németországba. Azzal jó éjt kívánt. Sajnos a Mosonmagyaróváron elfogyasztott kávé hatása addigra elmúlt, így elaludtam. Reggel 8 körül megálltunk egy benzinkútnál a semmi közepén, rendbe szedtük magunkat majd indultunk tovább Köln-be. Kölnben egy hosszabb szabadidőt kaptunk, városnézés, séta, shopping. Aztán vissza a buszhoz, és irány Belgium. Belgium fővárosába Brüsszelbe érkezve, belecsöppentünk egy rendezvénybe, amit ha meggörbülök, sem tudom majd megmondani milyen rendezvény volt, egy biztos, örök élmény marad. Rengeteg héliumos lufit osztogattak nekünk,(aminek a felét beszívtuk) sétáltunk bolyongtunk a régi piactéren, megnéztük a parlamentet, aztán amikor ott kijárkáltuk magunkat, az Atomium felé vettük az irányt. Az Atoumium egy olyan híres 9 gömbből álló brüsszeli építmény amely Heysel parkban található, és bár acélból készült (hogy ne egye meg az idő vasfoga,
hiszen már az ezredfordulóra is eléggé rozzant állapotba került) a vas tércentrált fémrácsát hívatott 165 milliárdszoros nagyságban megjeleníteni. Minden gömbjében található valami. Étterem, kilátó stb.  Itt már eléggé fáradtak voltunk, de az élmény akkor is felejthetetlenre sikerült. (Főleg, hogy sikerült felbuknom a saját lábamban...) Innen már egyenesen a franciaországi Calais-ba ( ejtsd: Kálé) vitt az utunk. Éjjel értünk a határhoz, valamikor 2-3 között. Átmentünk az egyik checkpointon, itt minden rendben ment. Amíg vártunk a kompra elmehettünk mosdóba, Starbucksba, stb., "hiszen úgyis várnunk kell majd". Sz.-el éppen csak kijöttünk a mosdóból, amikor A. megpillantva minket, rohanni kezd felénk és közben kiabál, hogy siessünk, mert 10 perc múlva a kompon kell lennünk. Mielőtt bármit kinyöghettünk volna, már el is tűnt keresni a többieket, mi pedig, pár másodpercig álltunk majd rohanni kezdtünk, és mikor már azt hittük célegyenesben
vagyunk, rájöttünk meg kell kerülnünk az egész checkpointot ahhoz hogy a buszhoz jussunk, mindez bele telt volna legalább 10, de lehet hogy több percbe is. Na és amit itt tettünk arra bár nem lehetnénk büszkék, én mégis az vagyok, nekibátorodtunk és átugrottunk a checkpointon. Túl ezen a dilemmán már Franciaországban egy jópofa Forma1-es szállón szálltunk meg, ami ahhoz képest, hogy 2 órát vártunk csak azért, hogy beengedjenek, elég pozitív élmény volt. R. Sz. P. és én egy szobában aludtunk, a másnapi ruhánkban, ugyanis hajnali négykor már indulnunk is kellett tovább, ezért nem volt idő reggel öltözködni. Hálózsákban, ágyon, földön, ki ahogy érte. Másnap reggel, pár idiótának a másik csoportból sikerült elaludnia, és mivel az ajtók saját kóddal zárultak, akárhogy próbáltunk, nem tudtunk bejutni, felkelteni őket. Ezért a pedagógusunk próbálta. Na igen, szóval ezután következett egy újabb checkpoint hajnalban. A brit-francia határ. Itt következett az a rész, amikor először kimondtam hangosan, hogy " a ***** életbe". Ugyanis beleestünk egy ellenőrzésbe, lepakoltatták velünk az összes cuccunkat, át kellett tolnunk egy speciális gépezeten (ami mellesleg már egy szemöldökcsipesznél is besípolt), aztán nekünk is oda kellett menni megmutatni a zsebeinket, útlevelet, stb. Közben a buszunkat darabokra szedték, gondolom azt hitték, hogy nekünk
magyaroknak olyan jól megy a szekér, hogy két tonna jóféle kokót szállítanánk át a határon mint Jennifer Aniston abban a bizonyos We're the Millers c. filmben. Hát, sajnos csalódniuk kellett, kokónk az nem volt... ehelyett volt egy csapat dühös emberünk, egy darabjaira szedett buszunk (amit aztán nagy kedvesen azért összeraktak nekünk) és nem mellesleg egy kompunk, ami kb. negyed óra múlva indult és a menetrendszerinti következő 3 óra múlva jött volna... hát igen, ez a mi formánk. Végül, csodával határos módon elértük, a kompot így körülbelül 1 órás utazás után, megérkeztünk Doverbe, a kikötővárosba, természetesen már Angliába. Itt A. elmondta nekünk az aznapi programot, majd elment, hogy rendezze a szállásunkat. Összesen 4 órát töltöttem/tünk Doverben, és egyszerűen imádtam. Egyedül járhattam-kelhettem a nagy Doverben. Megnéztem emlékműveket, boltokat, és még egy éttermet is. Bementem egy Mod&Rock nevű boltba, ami nekem, mint tősgyökeres régi rockernek hatalmas élmény volt, ugyanis ez a bolt nálunk nincs. Legalábbis nekem még nem sikerült találkoznom vele
idehaza. Még aznap ellátogattunk egy királyi birtokra is a Leeds Castle-höz, amit leginkább egy gyönyörű vadasparkként írnék le. Mókusok, madarak, őzek, hattyúk, mindenféle állat és növényfajta megtalálható ott. Személy szerint engem a VIII. Henrikről szóló kiállítás érdekelt a legjobban, szóval az idő nagy részét ott töltöttem. Este, innen indultunk tovább a szálláshelyünkre, egy Mobil-home parkba amely Londontól kb. 2 órányira található.(ez az időtartam forgalomtól és időjárástól függően változik). A következő nagy (legnagyobb) csalódás a szállásunk volt. 10-en voltunk 8 ágyra, úgy, hogy volt, akinek a kanapén kellett aludnia. A fürdőszobáról és mosdóról inkább szót sem ejtek most. Úgy ahogyan a szobatársamról sem. Ha nem lett volna elég a helyileg pocsék szállás, még a szobatárs is, akivel össze voltam zárva éjjelente, borzalmas volt, horkolt, és az illata sem volt a legjobb. Ráadásul szétválasztottak minket Sz.-szel, és ez elég lehangoló volt. Reggelizni/vacsorázni azt tudtunk, amit magunkkal hoztunk, esetleg vettünk már ott Angliában, egész idő alatt. Tekintve, hogy én vegetáriánus vagyok, nem eszem sem konzervet sem semmi
ilyesmit. Ezért, amit általában ettem, az joghurt/muffin/műzli/zacskósleves/vagy valami étel amit napközben vásároltam/ volt. Ezzel tulajdonképp semmi bajom nem lett volna, ugyanis abszolút
nem eszem sokat, sőt...csak esetleg mondjuk örültem volna annak, ha Sz.-szel nem a nappali közepén, a bőröndünket használva asztalként, kellett volna müzlit ennünk zacskóból...A szállással kapcsolatban összegezve, csak negatívat tudok mondani, borzalmas volt. Leesett a fűtőtest, hideg volt, az ajtó nem zárt rendesen, nem volt hely, nem volt elég konnektor, éjjelente még jobban hideg volt, nem volt levegő, zuhanyzást csak nagy kínkeservek árán lehetett megoldani, a kifizetett wifiről pedig csak annyit, hogy akkor működött ha kiültem a mobilhome tetejére a laptopommal. A telefon térerejéről pedig annyit, hogyha anyámat fel akartam hívni két szóra, hogy mégiscsak tudja, hogy még élek, ki kellett sétálnom majd' 2 kilométert hogy recsegve-ropogva hívást tudjak indítani. Ezek kihoztak a sodromból napi szinten. Az éjszakák úgy teltek, hogy felöltözve mint egy eszkimó két takaróval, hálózsákkal befészkelve magam abba a babaágy méretű...izébe...fülhallgatóval a fülemben próbáltam nem minden percben felriadni, és azt hinni a szobatársam horkolására, hogy egy éhes rozsomák akar betörni az amúgy is hasznavehetetlen ablakon a szobánkba. Szóval ennyit az oda útról, kajáról szállásról. És akkor most jöjjenek a pozitívabb dolgok. 

Madame Tussaud’s Panoptikuma 
Ezt ugye nem kell magyarázni senkinek. A legtöbb embernek ilyenkor egyből az ijesztően élethű viaszábuk jutnak eszébe. Nos itt (is) sokat kellett várakoznunk, ahhoz képest, hogy előre lefoglalt jegyünk volt. A viaszbábuk tényleg élethűek voltak, volt amelyikről azt hittük mindjárt megmozdul. Voltak zenészek/bandák mint ; Beatles, Miley Cyrus, One Direction, színészek/színésznők mint ; Angelina Jolie, Brad Pitt, Julia Roberts, híres emberek mint ; természetesen az egész királyi család,Vincent Van Gogh, Winston Churchill, Alfred Hitchcock, volt egy külön Star Wars terem, egy külön Marvel Univerzum terem, egy kisvasút, ami keresztülvitt egy 10 perces út keretében a régi Anglián. Ami számomra a legérdekesebb volt az úgy nevezett Scream terem, ami szó szerint a horror háza.Figyelmeztetnek is, hogy csak saját felelősségedre menj be, és akkor is csak abban az esetben ha elmúltál 14, nem vagy terhes vagy pedig szívbeteg. Fontos, hogyha úgy döntesz bemész visszafelé nem tudsz jönni, csak előre, tehát ha bementél végig kell menned. Odabent teljes sötétség, hideg, nyikorgó padló, hangos sikítások, morgások, való életben is élt sorozatgyilkosok,bűnözők, viaszszobrai vesznek körül, természetesen vannak boszorkányok akik máglyán égnek, rabok akik cellájukban akasztották fel magukat,emberek akiket megkínoztak, megcsonkítottak,és ami a legeslegérdekesebb, hogy élő színészek is vannak odabent elmaszkírozva vámpírnak, zombinak, szellemnek, és mindenféle lidércnek. Rád kiáltanak, utánad nyúlnak, eléd ugranak, visítanak, morognak, kergetnek,  de nem érhetnek hozzád.(Erdélyiként külön jó volt látni, Vlad Tepes,erdélyi fejedelem,(akit ma már mindenki csak az igazi Draculának hív) viasszobrát látni.  Kiérve pedig, volt egy elég nagy shop ahol mindenki vehetett magának valami kis emléket a híres viasz múzeumból.

British Múzeum
Rengeteg múzeumban voltam, az ott tartózkodásom alatt, de mind közül ez volt a legnagyobb. Sajnos időm sem volt bejárni az egészet, de megígértem magamnak, hogy egyszer mindenképp visszajövök és bejárom az egészet. Elég nehéz ezt a múzeumot körülírni, hatalmas, gyönyörű, és érdekesebbnél érdekesebb dolgok várják benne az embert. Akármi érdekel, azt itt megleled. Engem személy szerint leginkább a Darwin terem ( amely az emberiséggel, a fajokkal  foglalkozik) a dinoszaurusz kiállítás, az antropológiai és a földtörténeti  kiállítások érdekeltek. Itt töltöttem el az időm nagy részét. Vettem egy könyvet amelyben leírnak mindent amit a múzeumból tudni kell, egy pólót (R)evolution felirattal, és egy bögrét aminek koponya alakja van, közben pedig elbeszélgettem az egyik boltos pasassal. És egy nő, pedig leszólított és megdicsérte a felsőmet, és azt mondta legyek büszke magamra. Tudni illik egy Bob Marlei-t ábrázoló pulóver volt rajtam, „Who are you to judge the life I live?” felirattal amely azt jelenti „Ki vagy te, hogy bíráld azt az életet amit élek?”, igen nos nem titok, hogy felnézek Bob Marleyra, mondhatjuk, hogy ő számomra amolyan példakép. És azt is mondhatjuk, hogy ez a megjegyzés a nőtől jól esett. 

Science Múzeum 
Erre a múzeumra is igaz amit az előzőnél leírtam, gyönyörű, hatalmas, rengeteg érdekességgel. Itt is a saját érdeklődési körömön belül maradtam, fogjuk rá, de itt már több mindenre volt időm. Csillagászat, kristályok, őskövületek. És még egy olyan terembe is bementem ahol földrengést szimuláltak. :D Igazán izgalmas volt, de azért örülök, hogy nem Japánban lakom. 

Tower of London, Tower Bridge
Bár a Tower Bridge tornyába nem mehettünk fel, láthattuk ahogy felnyíllik a híd, ami mostanában elég ritka. Fentről gyönyörű kilátás tárul elénk a városra. A várban érdekes termek vannak, és megnézhettük a királyi ékszereket is. Itt csokoládét vettem, keserű csokoládét, tejcsokoládét, rumos csokoládét, kerek csokoládét….(Gombóc Artúr te vagy az?) Egyébként a csokoládékat a családtagoknak, barátoknak vettem. És ahogy hallottam nagyon finom volt, én csak a keserűt kóstoltam, de az igazán finom volt. 

London Eye, avagy a nincs kis eset Ide az egyik reggel látogattunk el. Körülbelül 2 órát álltunk sorba, ami  nem volt nagy cucc, elhülyéskedtünk és közben jégcsapok nőttek ki az orrlyukainkból. Aztán amikor sorra kerültünk bementünk egy 10 perces 4D-s filmre ami a London Eyet mutatta be, valljuk be igen látványosan, egy madár szemszögéből négy évszakon keresztül, és még havazott is a teremben. Ezután végre beálltunk a sorba ahol már a táskákat ellenőrizték. Mikor Sz-szel sorra kerültünk egy kedves japán nemzetiségű férfi nemű őr megkérdezte tőlünk, hogy: Nincs kis? Persze egy szót sem értettünk csak néztünk és magyarázkodtunk, hogy nem értjük amit mond. Aztán utólag kiderült, hogy szóltak neki, hogy magyarok vagyunk és ő szegény azt kérdezte volna hogy nincs-e nálunk kés….na jó ezen túlléptünk. Fent a London Eye-on nagyon jól éreztük magunkat körülbelül fél órát tart egy menet, és minden szögből láthatod a várost. Gyönyörű volt. Ez is azon helyek egyike ahová biztosan visszamegyek majd egyedül is. 

Trafalgar Place 
Kőoroszlánok, múzeum, rengeteg ember, tehetséges utcai művészek, zene, bűvészek, várják a turistákat a Trafalgar téren. Azt kívánom bárcsak lenne egy ilyen Magyarországon is. Leírni sem lehet, azt a hangulatot ami ott körülveszi az embert. Egy kedves utcai művész sráccal beszélgettem, lefényképezkedtem a Halállal, Dart Vaderrel, Yodaval, Boszorkánnyal, és még egy jópofa ezüst emberrel is aki meghúzgálta a hajam. 

Buckingham Palace
űIde sajnos nem tudtunk bemenni, mert valami nagy fogadás féle volt éppen a palotában, de kívülről láthattuk, ráadásul elkaptuk a party végét, amikor is a híres vendégek távoznak. Tény, hogy érdekes egy látvány volt. 

Rengeteg helyen jártunk, de nem fogok külön írni mindről mert akkor sosem végeznék. Ami még híresebb és fontosabb hely volt a National Martime Museum, VIII. Henrik rezidenciája, Westminster Abbey, Canterbury, Hide Park, Elephant & Castle Park, városi könyvtár, Oxford Street, Greenwich Obszervatórium, Cutty Sark. 
A hazaút sem volt kellemesebb mint az oda út. Busszal mentünk, busszal jöttünk. A. kíséretében. Az út 26 órás volt oda, vissza, + a dugók, megállások. Amikor utolsó nap végre felszállhattunk a buszra, már nagyon fáradtak voltunk, de jó kedvünk volt, nevettünk mindenen, jól éreztük magunkat. Visszafelé nem komppal hanem a Csalagúton jöttünk át, onnan pedig tovább busszal. Aludni nem nagyon aludtam, kiolvastam Franck Thilliez GATACA című könyvét, és Kölnben még vásárolgattam pár dolgot az egyik szünetben. Aztán amikor végre hazaértem, amikor a lábam a szobám padlóján volt, és megláttam a hőn szeretett drága ágyamat csak arra vágytam hogy két napig aludjak. Amit meg is tettem. Összegezve az egészet, jól éreztem magam, ez az út felejthetetlen emlék lett. És azt hiszem jövőre is belevágok valami hasonlóba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Author

Jakab Julcsi vagyok, eme blog írója. Nagyon szeretem a burgundi-bordó színt, a népzenét, néptáncot, a II. világháború történetét. Ha le akarsz venni a lábamról a mogyorós fehércsokival, és a bazsarózsával nyert ügyed van.