Follow by Email

szerda, január 28, 2015

2015. Új év, új utazás Szovátára. Az eddigi leghosszabb. Három hét volt. Imádtam. Nem volt könnyű, de rengeteg olyan dolog volt, amit nem is reméltem, hogy megtörténik velem. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek felcsapom a naplómat, és ennek segítségével megírom a szovátai emlékeimet.


2015. január 05-én érkeztem meg Szovátára. Bőrönddel, túrazsákkal, hátizsákkal és fényképezőtáskával. Miután becaplattam velük a 10 cm-es hóban a gyerekotthonba, kiderült, hogy az eddigi lakásom zárva. Na, pont összefutottam Mariannal, úgyhogy elszállásolt addig, amíg ki nem derült, hogy hol fogom este álomra hajtani a fejem. Közben nála megismertem Hjärtet, egy holland srácot, aki az én első hetemben volt Mariannéknál önkéntes. Mivel nem beszél magyarul, ezért azon a héten kevésbé voltam a fiúknál befogva. Helyette új családomnál, Ani nevelőéknél, Jocóéknál, vagy Erzsiéknél segítettem.


Mintegy ajándékképpen, hogy megérkeztem, hétfő-kedd-szerda a hóesésről szólt. De nem úgy, mint itt, Magyarországon! Masszív hóesés reggeltől estig, a szél letépi az arcodról a bőrt, és szétfagysz. A második hétig, míg nem aklimatizálódtam, A farmerem alatt két vastag harisnya, a síkabátom alatt 3-4 réteg volt rajtam. Meg 2 kesztyű, vastag sál, és vastag sapka. Elsőre lehet, hogy ez egy kicsit soknak tűnik, de mivel volt ott -20°C is, és tudtam, hogy még két hetet ott leszek, és nem szabad megbetegednem, mindenre felkészültem.
A napirendem iszonyúan káoszos volt.Ötkor keltem, utána fél hatkor reggeli. Háromnegyedkor már az ovisokat vittem az oviba. Háromnegyed 12kor mentem Rékáért a kisegítő iskolába, majd délben az ovisokért. Kettőkor volt az ebéd, háromtól silencium, azaz tanulás hatig. Vacsi hétkor, fekvés 9kor. Kezdetben a kelés volt a legnehezebb, a második, harmadik héten már előbb keltem, mint a gyerekek. Mivel annyi hó volt, mint amennyit Magyarországon szerintem 15 éven nem láttam, ezért aztán ki is élveztem minden pillanatát a gyerekekkel. Hócsatáztunk, hóvárat és hóembert építettünk, szánkóztunk. És persze nem maradhatott el a hóbanfürdetés sem. Ebben főleg a nagyobbak jeleskedtek. Engem napi 5-6-szor simán megfürösztöttek. Silencium idején azonban mást sem csináltunk, mint tanultunk. Matekot, angolt, magyart, románt. Most persze kérdezhetitek, hogy tanulok velük románt, mikor az ABCjüket sem tudom. Hát úgy, hogy pár nap múlva már tökéletes kiejtéssel olvastam fel román mondatokat. Sőt a harmadik hét végére már a boltban nem kellett megkérdeznem dolgokat, hogy ez mi, az mi, megértettem nagyjából a kiírásokat. Tudtam, hogy amire az van ráírva, hogy mâr, morcov, piersici, abban alma, sárgarépa, meg őszibarack van. Ez történik akkor, ha az élet rákényszerít egy nyelv valamilyen szintű elsajátítására.


Vasárnap. Templombamenetel. Mindig iszonyúan ég a pofám, ha a vasárnapi programról van szó. Ennek pedig egy egyszerű oka van. Hogy amikor Szovátára megyek, sohasem viszek magammal úgymond templomba menős cuccot. Most is síkabátban(!), meg sáros csizmában vittem a gyerekeket a templomba. Közben a második héten jött egy egyetemista pár Marosvásárhelyről önkénteskedni, így felköltöztem a saját, különálló szobámból az egyik lányszobába. Lídia és Robi igazán kedvesek voltak, de azért jólesett, hogy csak egy éjszakára foglalták be a szobámat. 
Mivel a hó Szovátán meg is maradt, nem úgy, mint itt, nálunk, elvittük a gyerekeket szánkózni.


Na, de ők nem úgy csapatják, mint mi, szánkón! Szemetesszatyron csúszva! Sokszor imádkoztam, hogy ne történjen semmi baj, de mint a végén kiderült, ezeket a lányokat nem abból a fából faragták. Ők élvezték, nekem viszont másnapra olyan izomlázam lett, hogy alig bírtam magamat kivonszolni az ágyból. 
Mariannal elmentünk a Medve tóhoz sétálni, és beszélgettünk. Könyvekről, gyerekekről, az életről. Tudtam, hogy Szováta nyáron csodás. De talán télen még inkább az. Az ember azért nem mindennap lát mókust két méterre a lábától.


Este a lányok divatbemutatót tartottak. És kihasználtak engem és a fotóstudásomat. Hogy mennyire sikerültek jól a képek, azt döntsétek el ti.


Három hét után már vágytam haza. Hiányzott az otthoni koszt, édesanyám. És hiába érzem magam otthon Szovátán, Erdélyben, azért a szülőföldem mégiscsak Magyarország. És egyébként is tisztáznom kellett magamban néhány dolgot, amit csak megfelelő távolságból tudtam megtenni.
Voltak kisebb-nagyobb félreértések, viták, problémák. De mindet megoldottam. Megoldottuk.
Mivel úgy tűnik sokáig nem lesz hosszú szünet, valószínű, hogy csak nyáron fogok tudni ismét helyzetjelentést írni Erdélyről. 
De nem baj. Addig is idősebb, és lehetőleg komolyabb leszek, és talán néhány dolgot új megvilágításból fogok látni.


0

Author

Jakab Julcsi vagyok, eme blog írója. Nagyon szeretem a burgundi-bordó színt, a népzenét, néptáncot, a II. világháború történetét. Ha le akarsz venni a lábamról a mogyorós fehércsokival, és a bazsarózsával nyert ügyed van.